Az anyag reális jelenléte Bekezdések Tölg-Molnár Zoltán művészetéről Megnyitó a Scheffer Galériában, Tisztelettel Szent Lukácsnak – 16-tól 20-ig.


Engedjék meg, hogy elmeséljek egy történetet: Pár hete Tölg-Molnár Zoltán műterméből hazafelé menet vásárolni szerettem volna valamit egy nagyáruházban, de a bejáratnál megszólalt a csipogó. A biztonsági őr nyomban ott termett és közös erővel  próbáltuk megtalálni a „gyanús” tárgyat. Először kiszűrtük, hogy a táskámban lehet, majd, miután az összes könyvet, könyvátri könyvet, CD-t és jegyzetet kipakoltuk, kiderült, hogy Tölg-Molnár egyik katalógusára kezd el csipogni a szerkezet. A biztonsági őr elkérte a katalógust és elvitte – ahogy ő mondta – „hatástalanítani”...

Ezen a kiállításon nem egy-egy téma alapos kifejtését kapjuk (ahogyan általába megszoktuk Tölg-Molnár Zoltántól), hanem valamiféle szélesebb merítést, áttekintést arról, hogy az utóbbi években mi foglalkoztatta. A most bemutatott anyag viszonylagos heterogenitása azonban jó alkalmat kínál, hogy megpróbáljuk megtalálni Tölg-Molnár poétikájának – vagy ars poeticájának – legmarkánsabb elemeit.

Tölg-Molnár Zoltán festő, vagyis színekkel bánik. A szín azonban eredetében elválaszthatalan az anyagtól. Ha meg akarunk tudni valamit a színekről, az anyagot kell szóhoz juttatnunk. Az anyag azonban igazi tapasztalat tárgyává csak akkor válik, ha elhagyja a maga fogalmi kereteit, ha papír, sár, bitumen, olaj, grafit stb. lesz belőle.

Mondhatnánk azt is, hogy Tölg-Molnár festészetét az anyagba vetett bizalom jellemzi. De az az igazi kérdés, hogy a papír, homok, bitumen, olaj, grafit és minden egyéb, amit az imént felsoroltunk, hogyan lép ki maga is a fogalmak világából.

Úgy sejtem, Tölg-Molnár szerint az anyag valóságos jelenlétére – valamiféle praesentia realisára – először éppen megjelöltsége utal, amely magába foglalja az előállítás minőségén túl mindazokat a nyomokat, amelyeket a világgal való találkozás hagy rajta. Eszerint az anyag valóságossága mintha mindig feltételezné annak megjelöltségét.
 
Érdemes azonban megkülönböztetnünk a jelet a nyomtól, hiszen a jel kódolt és ebből adódóan dekódolható jelentésével szemben itt nagyon sokszor a nyom dekódolhatatlansága áll. Vagyis annak felismerése, hogy sokkal több „üzenet” van a világban, mint amennyit el tudunk olvasni, és amit egy logikai vagy formális gondolkozás számára „értelmessé” tudunk tenni. A jelolvasás mindennapjaink részét képezi. A dekódolható jelekkel szemben a dekódolhatatlan nyomok állnak: az őszi lomb, a kopott házfal, az elnyúló délutáni árnyékok... Azokat is olvassuk, de nem (vagy legfeljebb csak részlegesen) fordítjuk le.

Azt gondolhatnánk, hogy a művészetnek nem sok dolga van a jelekkel, hiszen a dekódolás egyértelműen a mindennapi kommunikációhoz tartozik. A nyomok „üzenete” azonban mégis a jelolvasás alapgesztusára, a felismerés és ráismerés folyamatára épül. A kérdés csak az, hogy mire ismerünk rá. Végső soron önmagunkra kellene. Vagyis ez esetben az anyag reális jelenlétének be kellene fogadnia bennünket – hogy a kétfajta realitás és a kétfajta jelenlét egymás olvasatát adja.

 


Tölg-Molnár működésében vizsgálja az anyagot. A folyamatok nyomai a kiemelés és szerkesztés, vagyis a kompozíció által válnak műalkotássá.

A tudatosság jelei – az írásjelek, vagy geometriai formák – pedig csak annyiban működnek jelként, amennyiben a dekódolhatóság egyszersmind dekódolhatatlansággal is társul. Vagyis a klasszikus értelemben vett jel (a betű, az írás, vagy éppen a síkidom) is inkább nyomként, az esetlegesség által elbizonytalanítva és eltávolítva, nagyon sokszor kontextusából kiragadva tűnik fel.

 



A művész érdeklődése szinte mindig a periférikus, vagy – Tolnai Ottó szép szavával – a „semmis” dolgok felé irányul. Az X és pluszjel-forma tág asszociációs köre (beleértve a keresztény jelentést is) hosszan elkíséri.
Újabban a Sixtusi kápolna festett függönykárpitja foglalkoztatja: Tölg-Molnár garfitfüggönyei egyrészt díszítenek és takarnak, másrészt azonban feszességük és anyaguk mintha mégis a titok, az elrejtettség és rejtőzködés, a nagy művészet peremére szorult némaság természetét is vizsgálná. A redukcióból adódó szerialitás és variáció-jelleg azonban a látvány sokoldalú kibontásával ez esetben nem a titok megfejtését, hanem éppen a titokba való belefeledkezést szolgálja.

Tölg-Molnár képeit az anyag valóságos jelenléte – praesentia realisa –  teszi lakhatóvá mindenfajta szellem (Szellem) vagy lélek (Lélek) számára.

A biztonsági őr elvitte, majd visszahozta a könyvet. Belelapoztam, minden „a helyén” volt. Ösztönös félelmem azonnal elmúlt: láttam, hogy nem tudta hatástalanítani. Hogyan is tudhatta volna? De a csipogó már nem szólalt meg.


Varga Mátyás









Zsúfolásig megtelt péntek délután hat órára a Scheffer Galéria – de szerencsére ekkorra már elállt az eső, így akinek bent már nem jutott hely, az a Kosztolányi téren állva a nyitott ajtón és a kirakatüvegen keresztül kaphatott ízelítőt a művekből. Művészek és műértők, közéleti személyiségek és jóbarátok fogadták el a művész és a galerista meghívását. A tárlatot megtisztelte jelenlétével Molnár Gyula polgármester és Bráda Tibor festőművész is.
Tölg-Molnár Zoltán a festők (és egyben a Magyar Festészet Napja) védőszentjének, Szent Lukácsnak ajánlotta tárlatát, melyet a galéria tulajdonosa, Scheffer Lívia felkérésére rendezett.    
A nagy mester erre az alkalomra nem csupán legújabb műveiből válogatott, hanem egyfajta visszatekintésként korábbi munkásságának állomásait jelző műveket is kiállított.
Így vált a látogató számára felismerhetővé az a sokszínűségében is egységes gondolatiság, ami Tölg-Molnár művészetének egyik legsajátosabb vonása.
A bemutatott huszonnyolc mű izgalmasan reprezentálja azt az utat, amelynek jellemzője „a redukcióból adódó szerialitás és variáció-jelleg” – ahogyan azt Varga Mátyás pannonhalmi szerzetes, író-esztéta megnyitóbeszédében kifejtette. A művésznek az anyaggal folytatott dialógusa természetesen nem csupán rendkívül esztétikus, szemnek szóló műveket eredményezett, hanem legalább annyira fontos a szemnek láthatatlan mögöttes filozófiai-teológiai tartalom,– amely az elméleti szakember, Tölg-Molnár egyetemi tanár szellemi műhelyébe enged bepillantást.
A Scheffer Galériában kiállított művek csendességükben beszédesek. A hófehér falak között láthatóan jól érzik magukat a többségükben fekete képek. Zománcosan csillogó tükrük mélyében önmagunkra találhatunk. Csak időre van szükségünk, hogy a nagyon tudatosan rendezett, elegáns tárlatot végignézzük, végigéljük.


Velledits

 














Tölg-Molnár Zoltán festőművész kiállítása a Scheffer Galériában október 20-ig látogatható.